Kertépítés, kertépítő megoldások, ötletek


Tudnunk kell, hogy a kert nem erdő, vagy rét, ahol hatalmas helye van mindennek szabadon nőni, fejlődni. Sokszor a cserjék, bokrok végleges magassága már kisebb fák magassága is lehet, de ezt egy díszkertben nem hagyhatjuk, hacsak ez a kert nem több hektáron terül el, bár még ott is foglalkoznunk kell növényeinkkel, ha szépet akarunk, mivel a dísznövények, igénylik ezt a törődést, nem úgy, mint vadon élő társaik. Ezért, ha elhatározzuk, hogy szép kertet szeretnénk, nézzünk utána milyen növényeket érdemes telepíteni, ami viszonylag kevesebb gondozással is szép lehet.

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fás metszés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fás metszés. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. március 8., szombat

Dísznövények kialakító és fenntartó metszése tavasszal

Február közepétől március végéig végezhetjük ezt a kertápolási munkát, aminek három fő fajtáját különböztethetjük meg: kialakító, fenntartó és fiatalító metszés.

A kialakító metszést a telepítést követő két-három évben végezhetjük, ilyenkor a dísznövények még fiatalok, gyenge a hajtásrendszerük, ezért arra kell figyelnünk, hogy megerősödjenek a következő 1-2 évben, gyökerük és tövük egy erős alapot képezzen a további növekedéshez.

Fenntartó metszésre, akkor van szükség, mikor a növények már megerősödtek, kialakult, szép hajtásrendszerük van, amit évente fenntartunk, sőt folyamatosan erősíthetünk a rendszeres tavaszi és évközi metszésekkel. A dísznövények ezzel egyre szebbek lesznek, egyre több és több virágot, virágzatot fejlesztenek, szép sűrű, tömött hajtásrendszerük lesz.



Fiatalító vagy ifjító metszésre akkor lehet szükség, ha nem történt meg az évenkénti fenntartó metszés, vagy már a legfontosabb kialakító metszéseket sem végezték el a telepítést követő években. Ennek a következménye, egy pár szálból álló, magasra megnyurgult cserjékből és örökzöld bokrokból álló kert, amiben a növények, lehet, hogy már támasztásra is szorulnak, vagy a kerítésre dőlnek, nyomják azt. Ez az állapot többféle lehet, attól is függ, hogy milyen növények vannak a kertben, vagy milyen régi a telepítés.

Tudnunk kell, hogy a kert nem erdő, vagy rét, ahol hatalmas helye van mindennek szabadon nőni, fejlődni. Sokszor a cserjék, bokrok végleges magassága már kisebb fák magassága is lehet, de ezt egy díszkertben nem hagyhatjuk, hacsak ez a kert nem több hektáron terül el, bár még ott is foglalkoznunk kell növényeinkkel, ha szépet akarunk, mivel a dísznövények, igénylik ezt a törődést, nem úgy, mint vadon élő társaik. Ezért, ha elhatározzuk, hogy szép kertet szeretnénk, nézzünk utána milyen növényeket érdemes telepíteni, ami viszonylag kevesebb gondozással is szép lehet.

Gondolkodjunk el azon, hogy mennyi időnk lesz hetente a kerttel törődni, foglalkozni. Mire szeretnénk használni; sportolni, sütni, pihenni, vagy esetleg mindhárom? Érdemes kertépítő szakembert felkeresni és velük bejárni a területet. Építési telek vásárlása előtt is lehet szánni rá időt, hogy érdemes-e egyáltalán megvásárolni a kinézett területet, mert rengeteg dolgot a vásárló másképpen lát, és itt akár több milliót is spórolhatunk egy jó terület vásárlásával a későbbi építkezésekre gondolva.

Spiegel Ákos
kertépítés

A kertápolási munkák nagy része elsajátítható, ebben segítséget nyújtunk és pár év alatt szinte mindent megtanulhat a kerttulajdonos, ami a fenntartáshoz kell. Később évente egy-egy alkalommal elég lesz szakembert hívni, hogy segítséget nyújtson.

SD KERT - www.s-d.hu

2014. február 22., szombat

Kertápolás februárban - metszés


Indulhat a "tavaszi" metszés

Fontos, hogy azért metszünk, hogy a növények kisebbek maradjanak, sűrűbb hajtásrendszert alakítsanak ki, ezáltal több virág vagy virágzat alakul ki rajtuk. Kisebb helyen is nevelhetünk elvileg jóval nagyobbra növő fajokat, fajtákat is, ha rendszeresen odafigyelünk, kedvünkre alakíthatjuk kerti növényeinket és még az eredeti formájukat is megőrizhetjük. Ezzel a kis odafigyeléssel visszaszoríthatjuk vagy teljesen megelőzhetjük a növények betegségeinek elterjedését is. Ezért ilyenkor ezzel a kerti munkával kezdhetjük a kertünk ápolását.


kertépítés







kertépítés

2014-02-22

Spiegel Ákos

2014. február 14., péntek

Metszés tél végén, kora tavasszal

Fontos, hogy, ha lehet, ne várjuk meg növényeink rügyfakadását, hanem még előtte kezdjük meg a metszési munkálatokat.
Figyeljünk az eszközeinkre, mindig minőségi anyagokat vásároljunk, mert hosszútávon megtérül. Egy jó metszőolló mindennél többet ér. Szép vágási felületet produkál, ezzel nem roncsolódik növényünk. Jó vele dolgozni, kényelmes, erős, kézre áll.
Dísznövényeink nagy részét kell metszeni. Ezt február közepétől – március végéig tehetjük meg a legnagyobb hatékonysággal. Természetesen fás metszésről beszélünk, ezért ide aztán különösen fontos a jó olló, ágvágó és fűrész. Ezen, ha lehet, ne spóroljunk, mert árthatunk a növényeknek, és persze magunknak is, mivel sokkal nehezebb és több idő is lesz ez a munkavégzés.
Tudjuk most már, hogy az egyik legfontosabb évszak kertünk kialakításában a tavasz. Ilyenkor adhatjuk meg a kezdő „löketet”.

kertépítés


Metszés tél végén, kora tavasszalMetszés tél végén, kora tavasszal

Metszés tél végén, kora tavasszalMetszés tél végén, kora tavasszal

Metszés tél végén, kora tavasszal

Levendula metszése videó:



Metszés tél végén, kora tavasszalMetszés tél végén, kora tavasszal

Metszés tél végén, kora tavasszalMetszés tél végén, kora tavasszal

Metszés tél végén, kora tavasszal



2014-02-14

Spiegel Ákos
SD KERT - www.s-d.hu