Kertépítés, kertépítő megoldások, ötletek


Tudnunk kell, hogy a kert nem erdő, vagy rét, ahol hatalmas helye van mindennek szabadon nőni, fejlődni. Sokszor a cserjék, bokrok végleges magassága már kisebb fák magassága is lehet, de ezt egy díszkertben nem hagyhatjuk, hacsak ez a kert nem több hektáron terül el, bár még ott is foglalkoznunk kell növényeinkkel, ha szépet akarunk, mivel a dísznövények, igénylik ezt a törődést, nem úgy, mint vadon élő társaik. Ezért, ha elhatározzuk, hogy szép kertet szeretnénk, nézzünk utána milyen növényeket érdemes telepíteni, ami viszonylag kevesebb gondozással is szép lehet.

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: legszebb kert. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: legszebb kert. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. június 2., szerda

Íves modern kertépítés ötletek

A kertre semmiképpen nem úgy kell tekinteni, mint valami nyűgre, ahol füvet kell vágni és összeszedni a leveleket, hanem úgy, mint egy saját kis "béke szigetére", ami azt hivatott szolgálni, amit csak akarunk a friss levegőn, de még az otthon nyugalmában csinálni. Spiegel

Kertépítés ötletek












 Spiegel Ákos

2020. február 19., szerda

Legszebb kert Megoldások, kerttervezés ÖTLETEK

Letisztult kertek

modern kert

kerti pihenő

kerti sütő


kerti lépegető


előkert ötlet

legszebb előkert ötletek




legszebb kerti terasz ötlet


kertépítés ötletek, kertépítő megoldások
legszebb előkert ötletek

gabion támfal ötlet

gabion kerti zuhanyzó ötlet







Spiegel Ákos fotó, ne lopd el, Köszönöm!

2016. január 25., hétfő

Pihenő kertek, kerti kikapcsolódás, kerti terasz

Mi emberek, habár sokfélék vagyunk, abban azonban hasonlítunk, hogy otthonunk teremti meg számunkra azt a környezetet, ahonnan reggeli a szokásos kis rituáléink után munkába/dolgunkra indulunk, és ahová a nap fáradalmai után visszatérünk megpihenni, feltöltődni, családunk, barátaink körében, vagy akár csendes magányunkban - ideális esetben a problémákat kizárva - eltölteni a nap hátra lévő részét.



Az otthon nyugalmat és biztonságot teremt nekünk, ezért mindenki megpróbálja azt lehetőségeihez képest a legszebbé, legjobbá, legélhetőbbé varázsolni. Akinek megadatott, hogy az otthonához kert is tartozik, igazán szerencsés, hiszen a külső térben is élvezheti azt a családias hangulatot, amit a belső térben sikerült megvalósítania.

Modern kerti pihenő



Egy jó hangulatú, tetszetős, profin megtervezett és kivitelezett kert a napunk legfontosabb részét képes széppé/szebbé varázsolni, ez pedig a családdal, a jóbarátokkal, vagy csak az egymagunkban, nyugalomban eltöltött idő, amikor már a külvilág problémáira nem, magunkra és szeretteinkre viszont annál inkább összpontosítunk. Hiszen önmagunkból indul ki minden, ha rendben, békében éljük magánéletünket, az kihat minden másra. Ezért fontos színhely az otthon, a kert, a személyes környezet, hiszen ez az, ami hozzásegíthet minket a békés, vidám napkezdéshez és a nyugodt, családias befejezéshez.


Ha a külső térben gondolkodunk, a legideálisabb pihenő helyet egy olyan rész adja, ahol zavartalanul lehet üldögélni, lehetőség van az erős napfénytől, esőtől védve, a kertben gyönyörködve, esetleg gyerekeket szemmel tartva eltölteni a szabadidőnket; ezek a kerti pihenőhelyek, építmények (lécrondellák, pergolák, pavilonok).
A jól megtervezett és megépített kerti pihenő nem csak praktikus megoldás, de a kertünk fontos eleme, dísze is lehet. Zártságukat, méretüket, árnyékolásukat tekintve pont annyira különbözhetnek, mint tulajdonosaik és azok igényei. Nem mindegy ugyanis, hogy mi lesz a funkciója, csak a késő délutáni magányos olvasgatásunk színtere, vagy esetleg baráti összejövetelek megtartására, akár grillezésre is alkalmasnak kell lennie.
Használhatóságát tekintve talán az egyik leglényegesebb szempont az árnyékolás. Azonban gondolnunk kell arra, hogy a Nap a déli órát leszámítva nem csupán legfölülről süt, ezért aztán az árnyékolás megoldása kicsit bonyolultabb is, mint gondolnánk. Természetesen megoldás az árnyékolók használata, szakszerűen persze, úgy, hogy se a hőmérséklet/szellőzés, se a kilátás, a kert beláthatóságának kárára ne menjen. Különösen fontos, ha a szempontok között ott volt, hogy a kertben játszó gyerekeket is szemmel lehessen tartani a kényelmes ücsörgés közben.

Nem mindegy tehát a kerti pihenőhely tervezésénél, hogy a tulajdonos milyen céllal szeretné azt kertjébe. A nem megfelelően megtervezett és kivitelezett pihenő nem használható abban a napszakban és arra, amire a tulajdonos rendelte, így pont a lényegét veszíti el, a használhatóságot/a funkciót. Fontos tehát a szakszerűség itt is, hacsak nem akarunk szép mintásra sülni a nyár délutáni napsugaraktól.


Kerti medence


Szubtrópusi pihenőkert

Nem mindegy tehát a kerti pihenőhely tervezésénél, hogy a tulajdonos milyen céllal szeretné azt kertjébe. A nem megfelelően megtervezett és kivitelezett pihenő nem használható abban a napszakban és arra, amire a tulajdonos rendelte, így pont a lényegét veszíti el, a használhatóságot/a funkciót. Fontos tehát a szakszerűség itt is, hacsak nem akarunk szép mintásra sülni a nyár délutáni napsugaraktól.

2016-01-25

Spiegel Ákos

2013. december 28., szombat

Kerti tó - Magyarország Legszebb Kertje 2012 - 2013-ban még szebb :)



Magyarország Legszebb Kertje 2012 - 1. helyezett
Spiegel Ákos - SD Kert - www.s-d.hu

Indoklás:

A zsűri nagyon értékelte Éva kertjében, hogy szinte profi minőségű a kivitelezés, színes, bátran változatos, mégis harmonikus és használható. Érezhető benne a tudatosság.

Egy kert szerintünk akkor szép, ha dús hatást kelt, a növények egységet alkotnak, még akkor is, ha teljesen különbözőek.  Szépen burkoltak az utak, vannak a gyerekeknek hasznos nagy gyepes terek, relaxáló sarok. Míg a falakat, szomszédokat és az utcafrontokat takaró örökzöld növényfalak tanúskodnak az ésszerűségről. A kertben szépen, igényesen kialakított tó is van, ami jelképként és a valóságban is élettel tölti meg a teret. A csobogóhoz és a tó partján használt kövek elrendezése és mennyisége nem túlzó és természetes hatású. A tópartokon 4-5 különböző fajta virágzó évelő, vagy levele színét változtató cserje egész évben vidám hangulatot teremt. Szintén kedves számunkra, ha dézsás növényeket látunk a kertben. A mediterrán növények télen nem tarthatóak kint, nyáron viszont különlegesen szépek lehetnek, főleg akkor, ha igényes növénytartóba vannak ültetve.

Ebben a kertben biztosan mindenki nagyon otthon érzi magát. Gratulálunk!

Green Team - http://greenteamtv.hu/2012/09/19/magyarorszag-legszebb-kertje-2012/

kertépítés
Több kép: