Kertépítés, kertépítő megoldások, ötletek


Tudnunk kell, hogy a kert nem erdő, vagy rét, ahol hatalmas helye van mindennek szabadon nőni, fejlődni. Sokszor a cserjék, bokrok végleges magassága már kisebb fák magassága is lehet, de ezt egy díszkertben nem hagyhatjuk, hacsak ez a kert nem több hektáron terül el, bár még ott is foglalkoznunk kell növényeinkkel, ha szépet akarunk, mivel a dísznövények, igénylik ezt a törődést, nem úgy, mint vadon élő társaik. Ezért, ha elhatározzuk, hogy szép kertet szeretnénk, nézzünk utána milyen növényeket érdemes telepíteni, ami viszonylag kevesebb gondozással is szép lehet.

2014. március 6., csütörtök

Márciusi kertápolás - metszés

Fontos, hogy, ha lehet, ne várjuk meg növényeink rügyfakadását, hanem még előtte kezdjük meg a metszési munkálatokat.
Figyeljünk az eszközeinkre, mindig minőségi anyagokat vásároljunk, mert hosszútávon megtérül. Egy jó metszőolló mindennél többet ér. Szép vágási felületet produkál, ezzel nem roncsolódik növényünk. Jó vele dolgozni, kényelmes, erős, kézre áll.
Dísznövényeink nagy részét kell metszeni. Ezt február közepétől -- március végéig tehetjük meg a legnagyobb hatékonysággal. Természetesen fás metszésről beszélünk, ezért ide aztán különösen fontos a jó olló, ágvágó és fűrész. Ezen, ha lehet, ne spóroljunk, mert árthatunk a növényeknek, és persze magunknak is, mivel sokkal nehezebb és több idő is lesz ez a munkavégzés.
Tudjuk most már, hogy az egyik legfontosabb évszak kertünk kialakításában a tavasz. Ilyenkor adhatjuk meg a kezdő „löketet".
Spiegel Ákos



TopGarden: www.topgarden.hu
SD Kert - kertépítés: http://www.s-d.hu/

Nincsenek megjegyzések: